Na most aztán megkaptam. Félig-meddig a szemembe. Eddig csak erős célzások áradata, most a színtiszta valóság. Vagy mégsem. Tulajdonképpen szívesen tisztáznám, de mégis mit? Figyelj, hogy értetted a múltkorit? Mire gondoltál pontosan? A válasz úgyis csak az lenne, mint legutóbb: nagy a szád. Ennyi. Ebből én honnan tudom, hogy baj van, hogy mit kell változtatnom a viselkedésemen? Sajnos a válaszommal egyértelművé tettem ezt a felismerést, hogy valóban úgy van. De ha egyszer ellenszenvet érzek, aminek megbeszélésére soha nem lesz lehetőségem a másik fél jelleméből adódóan, más módon nem tudom magamba fojtani.

Mindegy. Nem szeretem ezeket "az-életen-rágódom-és-megosztom-mindenkivel" és a "leírom-a-napjaimat" jellegű blogokat, de ezt most le kellett írnom, ha már nincs kinek elmondani.

Ha lenne egy szabad perced, én tennék róla, hogy nekem is legyen.
Ha szomjaznál, megkínálnálak.
De te akkor sem fogadnád el, ha haldokolnál.
Meg sem kérdezem - vajon megkínálnál?

Ha kiléphetnék a testemből, a másodperc milliomod része alatt megtenném.

Egy pohár 3az1-ben reggel, egy suliban vagy délután. Bár a teszt lehetne alaposabb, nem számítottam sokkal többre. Na majd, ha nagy leszek!

"Csókolóztunk. A szemébe zuhantam. Aztán felkeltem, és rohanni kezdtem. Tudtam, hol vagyok. Egy csótány és egy sas szeretkezett. Az idő bendzsós bolond. Rohantam. Hosszú haja beborította arcomat.
- Mindenkit kinyírok! - üvöltötte a kis Anna. Hajnali három volt, ő pedig rázta a drótkalitka rácsát."

There is a miracle called Friendship
that dwells within the heart
and you don't know how it happens
or when it even starts.

But the happiness it brings you
always gives a special lift
and you realize that Friendship
is God's most precious gift.

GOD knew that everyone needs
Companionship and cheer,
He knew that people need someone
Whose thoughts are always near.

He knew they need someone kind
To lend a helping hand.
Someone to gladly take the time
To care and understand.

GOD knew that we all need someone
To share each happy day,
To be a source of courage
When troubles come our way.

Someone to be true to us,
Whether near or far apart.
Someone whose love we'll always
Hold and treasure in our hearts.

That's Why GOD Gave Us Friends!

It takes more than caring
To be a real friend;
The nature of friendship;
Requires a blend
Of warmest compassion
And love deep and true
To reach and to comfort
The way that you do.
Because I can see
That your kind of friendship
Is priceless to me.

A friend is like a flower,
a rose to be exact,
Or maybe like a brand new gate
that never comes unlatched.
A friend is like an owl,
both beautiful and wise.
Or perhaps a friend is like a ghost,
whose spirit never dies.
A friend is like a heart that goes
strong until the end.
Where would we be in this world
if we didn't have a friend.

Nem tehetek róla, de kihűlt a parázs.
Most már nem okoz örömet, nincs semmi varázs,
mely az egekbe emelné ambícióimat.
Ez az, mit érzek, dobjátok a sarat!

a napkelte előtt a legsötétebb a hajnal

Azt akarom, hogy amint elmondom azt a mondatot és felnézek, a hideg fusson végig a hátadon. Legyél libabőrös. Én az lennék, ha a helyedben lennék, ha átgondolnám a szónokló szavainak súlyát és mondanivalóját. Ugyanezt a hatást szeretném elérni.

Újra eljött ím az idő, most kell nyugovóra térni,

Álmodozni, messze járni, semmitől sem félni.

Beléptünk a házba. Szülei már egy ideje ismertek, korábban bemutatott nekik.
- Jó idő van - mondta édesanyja.
- Igen, lassan strandidő - válaszoltam.
K azt mondta, várjam meg a lépcsőn, míg elmondja szüleinek. Felmentem a tetejére, leültem. Hallottam minden szót. Hallottam anyja kétségbeesését, apja haragját és szomorúságát egyben. K mentegetőzött, próbálta megnyugtatni szüleit. Nem sikerült. Éreztem hangján, kezd ő is zaklatott lenni. Nem sokkal később elindult fel a lépcsőn. Ahogy szembejött velem, láttam vörös szemeit, egy könnycsepp a vállamra hullt, ahogy elment mellettem. Becsapta az ajtót. Pár másodpercig némán ültem. Mi ilyenkor egy barát dolga? Felálltam, odamentem az ajtóhoz, kinyitottam. Ott állt az ablaknál, bámulta az üres utcát, a nagy gesztenyefát, ahogy a szél lebegteti leveleit. Odaléptem mögé, kezemet az övébe csúsztattam. Megszorította. Megszorította és elkezdett zokogni. Megfordult, a szemembe nézett, kikapta kezét kezemből és hátam mögött összekulcsolta ujjait. Ölelésén érezni lehetett a fájdalmat, szomorúságot, kétségbeesést, de ugyanakkor a megkönnyebbülést. Tudtam, ez az, amire most szüksége van. Egy barátra, aki akkor is megérti mondandóját, mikor ő nem mond semmit, és akit hosszú perceken magához szoríthat érezvén, hogy nincs egyedül...

Tiszta lappal kezdek. Ez most egy teljesen új oldal. Új gondolatok, talán több, vagy megint csak pár, de újult erővel vágok neki, ennyit megérdemel. Minimal (már-már micromal, ahogy a sablon neve is mutatja) design, de ez így van jól. Ne a borítója alapján ítéld meg a könyvet, olvass a sorok között. Nem vagyok művész, nem vagyok túlzottan elvont, úgyhogy nem szabad sokat várni. Ez lesz minden, de 100%-ban én, s igyekszem megtölteni másodlagos jelentéssel, hogy ne legyen minden karakter energiapocsékolás.